Pokoli paradicsom
(Riacho Doce)
Brazil telenovela | 1990 | 45 epizód
A misztikus minisorozat José Lins do Rego 1939-ben megjelent regénye alapján készült. A történet Brazília északkeleti részén, egy kis halászfaluban, Riacho Doce-ban játszódik. A helyi közösség vezetője a természetfeletti képességekkel megáldott Manuela asszony, aki azt szeretné, ha halála után unokája, Nô örökölné meg a helyét. Azért, hogy Nô csak jövendőbeli küldetésére tudjon koncentrálni, Manuela asszony mindent megtesz, hogy unokája szívét és testét elzárja a nők és a szerelem elől. A faluban minden no Nô-ért epekedik, de Manuela asszony misztikus képességeit felhasználva minden lányt, aki Nô közelébe kerül elátkoz.
Fordulatot hoz a falu életében egy házaspár, Carlos és Eduarda (Vera Fischer) megérkezése. A férj, Carlos azzal a céllal érkezett Riacho Doce-ba, hogy kimentse egy titokzatos körülmények között elsüllyedt hajó rakományát. A feleség, Eduarda a közelmúltban egzisztenciális nehézségeik miatt öngyilkosságot követett el, és az életét szeretné rendbe hozni a kis halászfaluban, távol a problémáktól. A falubeliek gyanakvással fogadják a párt, főleg miután kiderül Carlos érkezésének célja is. Eduarda egy idő után találkozik Nô-val, aki egy eddig ismeretlen érzést érez a no láttán, amit nem tud mire vélni, ezért kezdetben gyűlölettel közeledik a nőhöz. Eduarda gyorsan beilleszkedik az egyszerű emberek közösségébe, úgy érzi, megtalálta a helyet, ahol élni szeretne, és Nô-ban pedig azt a személyt, akiről mindig is álmodott. Egy idő után Manuela asszony fülébe is eljut, hogy a pár titokban találkozik. Ezek után a falu főterén vonja felelősségre Eduarda-t, akit mindenki füle hallatára házasságtöréssel vádol, valamint azzal, hogy megpróbálta eltántorítani Nô-t a küldetésétől. A falu népe ezt hallva köveket dobál Eduarda felé, akit szerelme, Nô menekít ki a feldühödött tömegből. A pár egy hajón menekül el a faluból, majd ezt követően a tengeren való több napig tartó hánykolódás után találnak egy helyet, ahol fenyegetések nélkül, boldogságban élhetnek. Manuela asszony -árulása után- halottnak tekinti unokáját, Nô-t, és magához veszi az egyik helyi no gyermekét, hogy azt később utódjává tegye, de a gyermek testét természetfeletti képességei segítségével ugyanúgy elzárja a szerelem érzése elől, mint ahogy azt tette annak idején unokájával, Nô-val.
Vetítések:
- MTV1, 1993. január 27 - 1993. május 7. (45 epizód)
Epizódlista:
1 1-01 1990/07/31 1993/01/27 1. rész
2 1-02 1990/08/01 1993/01/28 2. rész
3 1-03 1990/08/02 1993/01/29 3. rész
4 1-04 1990/08/03 1993/02/02 4. rész
5 1-05 1990/08/04 1993/02/03 5. rész
6 1-06 1990/08/07 1993/02/04 6. rész
7 1-07 1990/08/08 1993/02/09 7. rész
8 1-08 1990/08/09 1993/02/10 8. rész
9 1-09 1990/08/10 1993/02/11 9. rész
10 1-10 1990/08/11 1993/02/12 10. rész
11 1-11 1990/08/14 1993/02/16 11. rész
12 1-12 1990/08/15 1993/02/17 12. rész
13 1-13 1990/08/16 1993/02/23 13. rész
14 1-14 1990/08/17 1993/02/24 14. rész
15 1-15 1990/08/18 1993/02/25 15. rész
16 1-16 1990/08/21 1993/02/26 16. rész
17 1-17 1990/08/22 1993/03/02 17. rész
18 1-18 1990/08/23 1993/03/03 18. rész
19 1-19 1990/08/24 1993/03/04 19. rész
20 1-20 1990/08/25 1993/03/09 20. rész
21 1-21 1990/08/28 1993/03/10 21. rész
22 1-22 1990/08/29 1993/03/11 22. rész
23 1-23 1990/08/30 1993/03/12 23. rész
24 1-24 1990/08/31 1993/03/16 24. rész
25 1-25 1990/09/01 1993/03/17 25. rész
26 1-26 1990/09/04 1993/03/18 26. rész
27 1-27 1990/09/05 1993/03/23 27. rész
28 1-28 1990/09/06 1993/03/24 28. rész
29 1-29 1990/09/07 1993/03/25 29. rész
30 1-30 1990/09/08 1993/03/26 30. rész
31 1-31 1990/09/11 1993/03/30 31. rész
32 1-32 1990/09/12 1993/03/31 32. rész
33 1-33 1990/09/13 1993/04/01 33. rész
34 1-34 1990/09/14 1993/04/15 34. rész
35 1-35 1990/09/15 1993/04/20 35. rész
36 1-36 1990/09/18 1993/04/21 36. rész
37 1-37 1990/09/19 1993/04/22 37. rész
38 1-38 1990/09/20 1993/04/23 38. rész
39 1-39 1990/09/21 1993/04/27 39. rész
40 1-40 1990/09/22 1993/04/28 40. rész
41 1-41 1990/09/25 1993/04/29 41. rész
42 1-42 1990/09/26 1993/05/04 42. rész
43 1-43 1990/09/27 1993/05/05 43. rész
44 1-44 1990/09/28 1993/05/06 44. rész
45 1-45 1990/09/29 1993/05/07 45. rész
|